Mábelnek neveztem el a vastagbelem gyulladt részét. És hogy miért történt mindez? Mert már 20 éve megkeseríti a q Crohn az életem, így hát illett az élettársamnak nevet is adni.
Mábellel igen izgalmas az élet, mert hétfőn még úgy érzem, meg tudnám váltani a világot, pörgök ezerrel és már az is boldogsággal tud eltölteni, hogy hallgatom, ahogy Boró barátnőm kevergeti bele a kávéjába a kakaóport. Minden egyes mozdulatnál koppan a kanál a csésze oldalán, majd mikor befejezte, még háromszor a tetején. De utána jön a kedd, és Mábel úgy dönt, véget vet a szociális életemnek és úgy egyébként az elviselhető valóságnak, és egész nap hasmenéssel és görcsökkel gyötör.
Néha csak egy napig szórakozunk így kettesben otthon, de előfordul, hogy hónapokig. Ilyenkor még az is kihívás, hogy éppen akkor ne fssam össze magam, amikor a kajafutár meghozza a heti bevásárlást. És Mábel csak gyötör és gyötör, egészen addig, amíg úgy nem dönt, hogy visszaadja az életem egy élhetőbb részét és már csak azon kell izgulnom, hogy jártamban-keltemben hol vannak nyilvános vécék és épségben eljussak A-ból B-be.
17 éves voltam, amikor Mábel keresztelőjét tartottuk, de akkor még azt hittem, a kistestvérével, a vékonybéllel utazom a csodák birodalmába. Bő 10 évvel később derült csak ki, hogy no-no, téged, kedves félrekezeltek, vastagbélről van itt szó, nem is rövid szakaszról. Egy szó, mint száz, álljanak itt Mábellel átélt utazásaim tragikomikus történetei cenzúrázatlan változatban. Isten-isten!
Photo by Glen Carrie on Unsplash
