Az a kbsztt jó a Crohnban, hogy olyan tehetséged is megmutatkozik, amiről lehet, ennek hiányában sosem szereznél tudomást – és ez milyen kár is volna.
Az egyik ilyen mutatványom, hogy néhány éve elkezdtem bizonyos gyógyszerektől olyan mellékhatásokat produkálni, amiket a kilométer hosszú betegtájékoztató legalján lévő
„nagyon ritka, 10 000-ből legfeljebb 1 beteget érinthet”
kategóriába tartozó tesztelők sem tapasztaltak.
A szervezetem először egy MR-vizsgálat előtt kezdte megtagadni a közreműködést; mert ugye nem elég, hogy totálisan kimerülten, egy előző napi béltisztítás után várod, hogy rád kerüljön a sor (mindig csúszik az időpontod. mindig. csúszik. az időpontod.), még egy jó nagy adag kontrasztanyagot is meg kell innod. De ahogy azt én és Mábel először elképzeltük, bizony ez a folyadék is olyan üdítő, mint a béltisztító, így nem jutottam vele sokra, hamar hányingerem lett.
Még a nővér csak-csak elhitte, hogy ez nekem nem fog menni, de az MR-vizsgálatot vezető szakember úgy förmedt rám, amikor megtudta, hogy nem ittam meg az egészet, mintha legalább azt jelentettem volna be: jön a Mábel-csomag, jövőre brutális adóemelést hajtok végre.
Mikor az úr konstatálta, feleslegesen veszekszik velem, elhallgatott, feltűrte a köpenyének az ujját és rám nézett. Ekkor már tudtam, nagy a baj. Az úr ekkor közölte, intravénásan lövi be az adagom. Miután szétlőtte néhány vénámat, olyan mennyiséget tolt belém, hogy a számban éreztem a kontrasztanyag ízét. A történet jól is elsülhetett volna, ami persze nem így lett, de legalább a pásztázó tekintetem hamar megtalálta a rendelő egyetlen pontját, amiben nem tettem nagy kárt azzal, hogy belehánytam.
Mikor legközelebb Crohn-kontrollra mentünk Mábellel, megtudtam a gasztrósomtól, hogy az úr mindenkivel ilyen kedves, ne vegyem magamra. Szíve szerint mindenkibe nyomna egy kis kontrasztanyagot vénásan, de azt ugye, nem szabad.
Néhány felejthetetlen kolonoszkópia után már a béltisztítók sem csúsztak. A két adagból már csak egy ment le, majd egynek a fele, végül pedig már annyi sem. Próbáltam citromosat, narancsosat, mangósat
„na ezt már tuti megugorja, kedves”
orosz gyártmányt, de a kedvesnek végül már egyik sem ment, mindet kihányta.
A gasztrósom azt mondta, soha nem hallott még ilyet, pedig praktizál már néhány évtizede. Olyat igen, hogy a citromos nem csúszott annyira, de hogy egy Crohn-beteg ennyire nem bírja a kontrasztanyagot, sem pedig a béltisztítót meginni, olyat nem.
A tehetségem ezután szintet lépett, ugyanis korábban nem detektált mellékhatások jöttek ki rajtam egy bizonyos szteroidtól és még durvábbak egy immunszuppresszáns gyógyszertől. Utóbbi görcsrohamokat, súlyos ízületi gyulladást és ájulást okozott. Mikor ezt elmeséltem az akkorra már új orvosomnak (az orvosváltás is megér majd egy misét később), nem hitte el, amit hallott. Annyira képtelennek tartotta a mellékhatásaimat, hogy megkérdezte, biztos a gyógyszer okozta-e ezeket a tüneteket és javasolta, a Crohnom jobb léte érdekében, kezdjem el újra szedni.
Nem tudom, lehet-e foglalkozásszerűen űzni a gyógyszertesztelést, van-e esetleg home office-lehetőség és gyümölcsnap, de ha igen, Mábellel biztos mi lennénk a hónap dolgozója.
Photo by JOSHUA COLEMAN on Unsplash
