Méltóság.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
Azt hiszem, nem kell ahhoz szégyenlősnek lenni, hogy minden porcikád tiltakozzon az ellen, hogy idegenek (igazából bárki) a beleidet vizsgálgassák.
De ha lehet ennél szebbet és jobbat kívánni, akkor az biztos az lenne, hogy egy orvostanhallgató csoport hosszú perceken keresztül próbálja felidézni mögötted, mit tanult a bélbetegségekről, miközben te kutyapózban fekszel a vizsgálóasztalon és azon gondolkodsz, milyen furfangos meglepetéseket tartogat még neked az élet.
Aztán persze idővel orvosok, nővérek jönnek-mennek, elmaradnak emlékeidből azok az idők, amikor pironkodva feküdtél fel az ágyra egy jó beöntés reményében, hogy biztosan sikerüljön a kolonoszkópia.
Ugyanis itt is az évek és a rutin hozzák el a megszokást és a belenyugvást abba, hogy többen láttak már deréktól lefelé ruha nélkül, mint ahány vendég megfordul egy gyrososnál szombat hajnalban.
El sem tudom képzelni, az orvosoknak hány beteg után lesz már csak darab-darab a vizsgálat, de mindig abban reménykedtem, hogy én már bőven a számadat felett vagyok – nem mintha bármit is számítana.
Hiszen ez is csak egy fejezete Mábel csodálatos utazásainak.
Photo by Clemens van Lay on Unsplash
